Február 16. – 353. nap

 

1Makk 5-6

Hadjárat az idumeaiak és az ammoniták ellen.

5¹Amikor körülöttük a pogányok meghallották, hogy az égőáldozatok oltárát újra fölépítették, a szentélyt pedig helyreállították, mint azelőtt volt, nagy haragra gerjedtek. ²Elhatározták, hogy Jákobnak minden köztük élő fiát kiirtják. Nyomban el is kezdték a nép körében a mészárlást és a pusztítást. ³Akkor Júdás háborút indított Ézsau Idumeában élő fia ellen, mégpedig Akrabattene körül, mivel körös-körül szorongatták Izraelt. Nagy csapást mért rájuk, megalázta és kifosztotta őket. ⁴Baján fiainak gonoszságára is visszaemlékezett, akik tőr és csapda voltak a népnek, mert leselkedtek rá az utakon. ⁵Bástyáikba zárkóztak előle. Ám ő ostrom alá fogta őket, betöltötte rajtuk az átkot, fölégette bástyáikat az őrséggel együtt. ⁶Aztán Ammon fiai ellen fordult. Erős hadsereggel és nagy sokasággal találta magát szemközt, Timóteus volt a vezér. ⁷Számos ütközetet vívtak. Végül fölébük kerekedett, és teljesen megsemmisítette őket. ⁸Jázert és leányvárosait is térdre kényszerítette, aztán visszatért Júdeába.

A galileai és a gileádi hadjárat előkészületei.

⁹A gileádi pogányok is fölkeltek Izrael fiai ellen, noha az ő területükön éltek, hogy kiirtsák őket. Datema erődjébe menekültek előlük, ¹⁰s levelet küldtek Júdásnak és testvéreinek, ezzel a hírrel: „Környékünkön a pogányok szövetkeztek, hogy megsemmisítsenek bennünket. ¹¹Készen állnak az erőd megtámadására, ahova menekültünk; Timóteus a seregük parancsnoka. ¹²Ezért gyere, és szabadíts ki bennünket a hatalmából! Mert a mieink közül már sokan elestek. ¹³Azokat a testvéreinket, akik a tubiaiak közt éltek, már mind megölték. Asszonyaikat, gyermekeiket és vagyonukat elhurcolták. Mintegy ezer embert lemészároltak.” ¹⁴Még olvasták ezt a levelet, amikor már újabb követek érkeztek, Galileából, megszaggatott ruhában; a következő hírt hozták:¹⁵„Összefogtak ellenünk Ptolemaisz, Tírusz és Szidón népei és az egész pogány Galilea, hogy megsemmisítsenek bennünket.” ¹⁶Amikor Júdás és a nép meghallották ezeket a híreket, nagy népgyűlést hívtak össze, hogy megtanácskozzák, mit tegyenek a szorongatott helyzetben levő és megtámadott testvéreikért. ¹⁷Júdás azt mondta testvérének, Simonnak: „Válassz magad mellé embereket és menj, szabadítsd ki galileai testvéreidet. Én és testvérem, Jonatán, Gileádba megyünk.” ¹⁸Zakariás fiát, Józsefet, valamint a nép egyik vezetőjét, Azariást a sereg maradékával Júdeában hagyta biztosítékul ¹⁹ezzel a paranccsal: „Kormányozzátok ezt a népet! De míg haza nem térünk, háborút ne indítsatok a pogányok ellen!” ²⁰Simon háromezer férfit vezetett Galileába, Júdás meg nyolcezer férfit Gileádba.

Harcok Galileában és Gileádban.

²¹Akkor Simon Galileába vonult, és sok támadást intézett a pogányok ellen. Megsemmisítette a pogány népeket.²²Egészen a ptolemaiszi kapukig üldözte őket. A népek közül mintegy háromezer férfi elesett. ²³Akkor fogta a galileai és az arbattabeli zsidókat asszonyaikkal és gyermekeikkel, valamint minden vagyonukkal együtt, és nagy diadallal Júdeába vitte őket. ²⁴Júdás, a Makkabeus és testvére, Jonatán átkelt a Jordánon, és három napig meneteltek a pusztában. ²⁵Találkoztak a nabateusokkal. Ezek barátsággal viseltettek irántuk, és mindent tudtukra adtak, ami Galileában a testvéreikkel történt: ²⁶közülük sokan be vannak zárva Bozorában, Bozorban, Alemában, Kaszfóban, Makedban és Karnaimban, ezekben a nagy és megerősített városokban, ²⁷de Gileád többi városaiban is körül vannak zárva; elhatározták, hogy reggel megtámadják az erődöket és egyazon napon mindannyiukat megsemmisítik. ²⁸Akkor Júdás gyorsan visszafordult a pusztán át Bozora felé. Meghódította a várost, kardélre hányta a lakosság férfi tagjait, kifosztotta és lángba borította. ²⁹Éjszaka tovább indult, és az erőd alá vonult. ³⁰Amikor megvirradt és kinyitották a szemüket, lám, egy megszámlálhatatlanul nagy sereg állt ott, létrákat és ostromgépeket cipeltek, hogy megrohamozzák az erődöt. Nyomban megindították ellenük a harcot. ³¹Akkor Júdás észrevette, hogy a harc már megkezdődött. A városból a trombiták hangja és a csatakiáltás az égig hatolt. ³²Erre felszólította katonáit: „Ma harcoljatok testvéreinkért!” ³³Három csapattal hátba támadta őket. Megfújták a trombitákat, és nagy csatakiáltást hallattak. ³⁴Amikor Timóteus megtudta, hogy Makkabeus az, megfutamodtak előle. Így nagy csapást mért rájuk. Ezen a napon mintegy nyolcezer férfi elesett közülük. ³⁵Akkor Alema felé vette az irányt, megostromolta és bevette. Az összes férfi lakost megölte, kifosztotta és lángba borította a várost. ³⁶Innen továbbindulva meghódította Kaszfót, Makedet, Bozort és Gileád többi városát. ³⁷Ezek után az események után Timóteus új sereget gyűjtött, és a patakon túl, Rafonnal szemben tábort ütött. ³⁸Júdás embereket küldött előre, hogy kémleljék ki a tábort. Ezt a hírt hozták neki: „A környék összes pogány népe köréje gyülekezett, hatalmas sereg. ³⁹Még arabokat is befogadott, segédcsapatnak. A patakon túl táboroznak, és készen állnak rá, hogy ellened harcba szálljanak.” Erre Júdás szembe ment velük.⁴⁰Amikor Júdás csapataival a patakhoz közeledett, Timóteus így szólt embereihez: „Ha ő kel át először, nem leszünk képesek ellenállni neki, túlerőben lesz velünk szemben. ⁴¹Ha azonban fél, és a patakon túl üt tábort, akkor mi kelünk át és legyőzzük.” ⁴²Amikor Júdás a patakhoz ért, őröket állított a patakhoz és megparancsolta nekik: „Ne engedjetek egyetlen embert se sátort verni, szálljon mindenki harcba!” ⁴³Elsőként maga kelt át, és az egész nép követte. Az összes pogány népet legyőzte, eldobálták fegyverüket, és Karnaim templomába menekültek. ⁴⁴Először a várost foglalták el, aztán a templomot gyújtották fel azokkal egyetemben, akik benne voltak. Így elpusztították Karnaint – nem tudott többé Júdásnak ellenállni. ⁴⁵Júdás most egész Izraelt egybegyűjtötte, mind aki csak Gileádban élt, apraját-nagyját, az asszonyokat is, a gyerekeket is, minden holmijukkal, egy hatalmas seregre való népet, hogy Júda földjére vonuljanak. ⁴⁶Efronba értek, ebbe a szoros közelében fekvő, megerősített nagy városba. Nem lehetett letérni előtte se jobbra, se balra, csak rajta lehetett keresztül vonulni. ⁴⁷A város lakói azonban bezárták előttük a kapukat és eltorlaszolták kővel. ⁴⁸Júdás követet küldött, jóindulatúan azt üzente: „Kénytelenek vagyunk területeteken átvonulni, hogy eljuthassunk földünkre. Senki sem fog ártani nektek. Csak gyalogosan átvonulunk.” De ők vonakodtak kaput nyitni. ⁴⁹Erre Júdás parancsot adott, hogy az egész seregnek hirdessék ki: ki-ki maradjon ott, ahol van. ⁵⁰A katonák letáboroztak. Aztán egész nap és egész éjjel harcoltak a város ellen, s hatalmukba kerítették. ⁵¹A város lakói közül a férfiakat mind kardélre hányta, (magát a várost) kifosztotta és a legyőzötteken vonult végig a városon. ⁵²Átkeltek a Jordánon, és a Bet-Sánnal szemközt elterülő nagy síkságra értek. ⁵³Júdás összegyűjtötte a hátul vonulókat és bátorította a népet az egész úton, míg Júda földjére nem értek. ⁵⁴Ujjongó örömmel fölvonultak Sion hegyére, és égőáldozatot mutattak be, mert nem halt meg közülük senki, szerencsésen hazaértek.

Vereség Jamnia mellett.

⁵⁵Azokban a napokban, amikor Júdás és Jonatán Gileádban voltak, testvérük, Simon pedig Ptolemaisz előtt állt Galileában, ⁵⁶Zakariás fia, József, valamint a sereg vezére, Azariás hallottak hőstetteikről és harcaikról. ⁵⁷Így szóltak: „Szerezzünk mi is nevet magunknak! Vonuljunk ki, és harcoljunk a körülöttünk élő pogányok ellen!”⁵⁸Parancsot adtak seregük tisztjeinek, és Jamnia alá vonultak. ⁵⁹Gorgiász eléjük ment a városban állomásozó katonákkal, hogy fölvegye velük a harcot. ⁶⁰József és Azariás csatát vesztettek, egészen Júdea határáig üldözték őket. Izrael népéből azon a napon mintegy kétezer férfi elesett. ⁶¹A nép súlyos vereséget szenvedett, mivel nem engedelmeskedtek Júdás és testvérei parancsának, hanem hőstettekről ábrándoztak. ⁶²Aztán nem is azoknak a férfiaknak a nemzedékéből valók voltak, akiknek a keze szabadulást szerzett Izraelnek.

Győzelem Idumeában és Filiszteában.

⁶³Júdás, a hős és testvérei nagy hírre tettek szert Izrael egész népe, valamint a pogányok körében és mindenütt, ahol csak emlegették a nevüket. ⁶⁴Körülvették őket és szerencsét kívántak nekik. ⁶⁵Júdás és testvérei kivonultak és hadat indítottak Ézsau fiai ellen, a déli országrészért. Meghódította Hebront és leányvárosait, lerombolta erődjeit, és körben fölgyújtotta bástyáit. ⁶⁶Tábort bontott, s a filiszteusok földjére vonult, és áthaladt Marizán. ⁶⁷Azon a napon több olyan pap elesett, aki hőstetteket akart végbevinni, és meggondolatlanul harcba bocsátkozott. ⁶⁸Júdás most Asdod felé vette az irányt, a filiszteusok földjén lerombolta az oltárokat, bálványaikat meg tűzbe vetette. Kifosztotta a városokat, aztán visszatért Júda földjére.

Antiochusz Epifanész halála.

6¹Akkortájt Antiochusz Epifanész végigvonult a fennsíkon. Meghallotta, hogy Perzsiában van egy Elimaisz nevű város, amelyik híres gazdagságáról, aranyáról és ezüstjéről. ²Különösen a templom nagyon gazdag: ott vannak azok az aranyvértek és páncélok és fegyverek, amelyeket Fülöpnek a fia, Sándor macedóniai király otthagyott, amikor a görögök első királyaként uralkodott. ³Elment tehát és megkísérelte a város kifosztását, de nem sikerült neki, mert a város lakói tudtak tervéről, ⁴és fölvették vele a harcot. Menekült, és nagy szomorúságában elindult, hogy visszatérjen Babilonba. ⁵Akkor valaki utánament Perzsiába azzal a hírrel, hogy a Júdába bevonult csapatokat leverték. ⁶Liziász hatalmas sereg élén kivonult, de a zsidók legyőzték, mivel – fegyvereik, tartalékaik, valamint a legyőzött csapatoktól összeszedett rengeteg zsákmány révén – igen megerősödtek. ⁷Utálatuk tárgyát is lerombolták, amelyet (Liziász) Jeruzsálemben az áldozati oltárra épített. A szentélyt – ahogy azelőtt volt – magas falakkal vették körül, ugyanígy Bet-Cur városát is. ⁸Amikor a király ezeket a híreket meghallotta, megrémült, és nagyon megrendült. Fekvőhelyére roskadt és bánatába belebetegedett, hogy nem sikerült neki, amit el akart érni. ⁹Napokig ott maradt, mert nagy kedvetlenség lett úrrá rajta. Azt hitte, hogy meg kell halnia. ¹⁰Magához hívatta hát bizalmas embereit, és így szólt hozzájuk: „Szememet elkerüli az álom, szívemet meg nagy bánat nyomja. ¹¹Azt gondoltam magamban: Mekkora bajba jutottam, milyen nagy szomorúságba estem, hogy ennyire nyomaszt. Uralkodásom idején tiszteltek és szerettek. ¹²Most azonban eszembe jut a sok gonoszság, amit Jeruzsálemben véghezvittem. Elhurcoltam onnan az összes arany­ és ezüstedényt, aztán embereket küldtem oda, hogy Júda lakóit minden ok nélkül irtsák ki.¹³Ráébredtem, hogy ezért ért utol ez a szerencsétlenség. Lám, idegen földön belepusztulok nagy bánatomba.”

V. Antiochusz trónra lépése.

¹⁴Akkor odahívatta egyik bizalmasát, Fülöpöt, és egész birodalma fölé rendelte. ¹⁵Átadta neki diadémját, palástját és pecsétgyűrűjét, hogy fiát, Antiochuszt tanítsa, neveljen belőle uralkodót. ¹⁶Antiochusz király a 149. esztendőben meghalt. ¹⁷Amikor Liziász hírét vette, hogy Antiochusz meghalt, fiát, Antiochuszt tette meg helyette királynak, akit ifjúkorában ő nevelt. Az Eupator nevet adta neki.

Júdás, a Makkabeus ostrom alá fogja Jeruzsálem várát.

¹⁸A vár őrsége háborgatta a szentély körül a zsidókat, s azon volt, hogy ártson nekik, a pogányoknak pedig a kedvükre tegyen. ¹⁹Júdás ezért tervbe vette, hogy megsemmisíti őket. Összegyűjtötte tehát az egész népet, hogy vegyék ostrom alá. ²⁰Össze is gyűltek és 150-ben körülzárták őket. Állásokat és ostromgépeket állítottak fel ellenük. Néhányuknak mégis sikerült átjutniuk az ostromgyűrűn. ²¹Különféle Izraelből való istentelenek csatlakoztak hozzájuk. ²²Elmentek a királyhoz, és így szóltak hozzá: „Meddig késlekedsz még, hogy igazságot szolgáltass és testvéreinkért bosszút állj? ²³Készségesen szolgáltuk atyádat, teljesítettük akaratát, engedelmeskedtünk parancsainak. ²⁴Emiatt népünk fiai ellenségessé váltak irányunkban. Akiket csak kézre kerítettek közülünk, azokat mind megölték, amink pedig volt, azt elrabolták. ²⁵De nem csupán ránk emeltek kezet, hanem egész határvidékedre is. ²⁶Lám, már Jeruzsálem várát ostromolják, be akarják venni. A templomot és Bet-Curt megerősítették. ²⁷Ha gyorsan meg nem előzöd őket, még ennél is nagyobb dolgokat visznek végbe, és nem leszel képes többé feltartóztatni őket.”

V. Antiochusz és Liziász hadjárata.

²⁸E hírek hallatára a király haragra gerjedt, hívatta bizalmas embereit, ²⁹valamint a sereg és a lovasság vezéreit. Más országokból és a tenger szigeteiről is csatlakoztak hozzá különféle zsoldos csapatok. ³⁰Hadereje százezer gyalogosra, húszezer lovasra és harminckét harci elefántra rúgott. ³¹Végigvonultak Idumeán, és Bet-Cur előtt ütöttek tábort. Sokáig ostromolták, ostromgépeket is alkalmaztak. De azok kivonultak és felgyújtották őket – férfiasan harcoltak. ³²Júdás elvonult a vár alól, és Bet-Zacharja közelében ütött tábort, szemben a király seregével. ³³A király is jókor elindult, és sietve Bet-Zacharjába vezette a sereget. Csatasorba álltak és megfújták a trombitákat. ³⁴Az elefántok orra elé szőlőlevet meg szederlét tettek – ezzel igyekeztek őket harcra ingerelni.³⁵Aztán szétosztották az állatokat a csapatok között. Minden elefánt mellé ezer páncélingbe öltözött embert rendeltek, akik a fejükön bronzsisakot viseltek. Azonkívül még ötszáz válogatott lovast is beosztottak minden állat mellé. ³⁶Ezek már régóta hozzá voltak szokva az állathoz, követték, ahová csak ment, nem szakadtak el tőle. ³⁷Erős, fedett fatorony volt mindegyik elefánton, szíjjal odaerősítve, bennük három katona – ezek innét harcoltak – meg a hajtó. ³⁸A többi lovas a sereg két szárnyán állt fel, jobbról és balról, hogy nyugtalanítsák az ellenséget és fedezzék a saját harcmozdulataikat. ³⁹Amikor a nap visszaverődött az arany­ és bronzvérteken, még a hegyek is tündököltek; úgy világítottak, mint a fáklyák. ⁴⁰A királyi sereg egyik része a dombon helyezkedett el, a másik a lapályon. Biztosan és rendezetten nyomultak előre. ⁴¹Mindenki remegett, aki csak hallotta a sokaság zaját, a sereg robaját meg a fegyvercsörgést. Hatalmas, erős sereg volt. ⁴²Júdás közeledett a seregével, hogy fölvegye a harcot. A király seregéből hatszáz harcos elesett. ⁴³Ekkor Eleazár, az auarani észrevette, hogy az egyik állat a királyi bíbor színt viseli, és az összes többi állatot felülmúlja. Így azt gyanította, hogy a király ül rajta. ⁴⁴Feláldozta hát magát, hogy megmentse népét, magának pedig örök hírnevet szerezzen.⁴⁵Bátran odarontott, be a csatasorokba. Jobbra is, balra is vagdalkozott, úgyhogy mindkét oldalon visszahőköltek. ⁴⁶Akkor bebújt az elefánt alá, alulról beledöfött és megölte, (az elefánt) földre rogyott, így ő is ott lelte halálát. ⁴⁷Mindazáltal látva a birodalom erőit és a csapatok harci készségét, visszavonultak előlük.

Bet-Cur elfoglalása, Sion hegyének ostroma.

⁴⁸A király csapatai most Jeruzsálembe vonultak fel ellenük. A király Júdeával és Sion hegyével szemközt ütött tábort. ⁴⁹A Bet-Curban lakó emberekkel békét kötött. Azok megadták magukat, mivel már nem volt semmi élelmük, hogy kiállhatták volna az ostromot – épp szombati nyugalom uralkodott az országban. ⁵⁰Tehát a király hatalmába kerítette Bet-Curt, majd őrséget helyezett bele, hogy őrizze. ⁵¹Aztán hosszú időn át a szentélyt ostromolta. Lőtornyokat, faltörő kosokat, tűzcsóvákat, kővető és nyíllövő szerkezeteket és röpítőgépeket állított fel, ⁵²de azok is alkalmaztak gépeket támadóikkal szemben, és sokáig védekeztek. ⁵³Csakhogy az élelem kifogyott a kamrákból, mivel éppen a hetedik esztendő volt. A maradék tartalékot már azok fölélték, akik a pogányok elől Jeruzsálembe menekültek. ⁵⁴Csak kevés ember maradt a szentélyben, mert az éhség úrrá lett rajtuk, és szétszéledtek, ki-ki a maga hazájába.

A király vallásszabadságot ad.

⁵⁵Akkor Liziász hírét vette, hogy Fülöp, akit Antiochusz király még életében kijelölt, hogy fiát uralkodásra tanítsa, ⁵⁶hazatért Perzsiából és Médiából; vele vannak azok a csapatok is, amelyek még a királlyal vonultak hadba, s azon fáradozik, hogy átvegye a hatalmat. ⁵⁷Ezért sürgette a mielőbbi útrakelést. „Napról napra fogy az erőnk és az élelmünk – mondta a királynak, a sereg vezéreinek és a katonáknak. – Igaz, a helyet, ahol táborozunk, még szilárdan tartjuk. De ránk nehezedik a birodalom gondja. ⁵⁸Nyújtsunk hát kezet ezeknek az embereknek, és kössünk velük, meg az egész néppel is békét. ⁵⁹Engedjük meg nekik, hogy szokásaik szerint éljenek, úgy, mint azelőtt. Mert amiatt gyúltak haragra és művelték mindezt, hogy szokásaikat betiltottuk.” ⁶⁰A terv tetszett a királynak és a sereg vezéreinek. Így hát követeket küldött hozzájuk békét kötni. El is fogadták.⁶¹A király és a sereg vezérei esküvel ígértek biztonságot. ⁶²Erre kijöttek a várból, a király pedig felvonult Sion hegyére. Mikor azonban látta ott az erődöt, megszegte az esküt, amelyet tett: parancsot adott, hogy rombolják le körös-körül a falakat. ⁶³Aztán sietve elvonult és visszatért Antiochiába. Ott találta Fülöpöt, a város uraként. Megtámadta, és erővel megszerezte a várost.

 

Sir 39

Az írástudó.

39¹Milyen más, aki egész lelkét arra adja, hogy a Magasságbeli törvényét tanulja; kutatja az elődök bölcsességét, s a jövendölésnek szenteli idejét. ²Neves emberek mondásait őrzi, s behatol a példabeszédek világába. ³A hasonlatok titkait fürkészi, s a bölcs mondások értelmét keresi. ⁴A főemberek közt teljesít szolgálatot és megjelenik a fejedelmek előtt. Bejárja idegen népek országait, fölfedez jót s rosszat az emberek között. ⁵De szíve azon van, hogy reggeltől Urát s Teremtőjét keresse. Lelkét a Magasságbelihez emeli, imára nyílik ajka, s bűneiért eseng. ⁶Ha tetszik Urának, a Hatalmasnak, akkor eltölti az értelem lelkével. Bölcs szavak törnek elő belőle, és imádságában az Urat dicséri. ⁷Bölcsen gondolkodik, ért a tudományhoz, s titkok megértésén járatja az eszét. ⁸Nyilvánosságra is hozza tanítását, s dicsekszik az Úrnak szent szövetségével.⁹Bölcsességét sokan magasztalják, s az nem is múlik el az idők végéig. Az emlékezete nem enyészik el, késő nemzedékek emlegetik nevét. ¹⁰A népek regélnek nagy bölcsességéről, és a gyülekezet zengi dicséretét. ¹¹Amíg él, más ezernél jobban magasztalják, és mikor elszenderül, elég neki ennyi.

Felhívás Isten dicséretére

¹²Megfontoltan tovább folytatom beszédem, mert úgy tele vagyok, akár a telihold. ¹³Hallgassatok rám, istenes fiaim, s virulni fogtok, mint rózsa a víz mentén. ¹⁴Illatotok árad, akár a tömjéné, s mint a liliomok, virágot hajtotok. Zendüljön hangotok dicsérő énekre, áldjátok az Urat minden műveiért. ¹⁵Adjatok nevének illő tiszteletet, és magasztaljátok dicsérő énekkel, húros hangszeren kísért dallamokkal, ujjongjatok és zengjetek éneket. ¹⁶Hatalmas az Úrnak minden keze műve, amit csak elrendel, minden megvalósul. Ne kérdezze senki: „Mire jó ez vagy az?” A maga idején kell mindent megtudni. ¹⁷Szava felfogta a vizeket, mint a töltés, de egyetlen szava megnyitja zsilipjüket. ¹⁸Bármit akar, meglesz, hogyha elrendeli, és a segítsége nem ismer akadályt. ¹⁹Az élők minden tette nyitott könyv előtte, az ő szeme elől semmi sincs elrejtve. ²⁰Ősidőktől fogva letekint (a földre), és nincsen semmi, amin csodálkoznék. ²¹Ne kérdezze senki: „Mire jó ez vagy az?”, mert mindennek megvan a rendeltetése. ²²Amint áldása folyóként mindent elárasztott, s mint az árvíz szokta, mindent átitatott,²³éppúgy haragját is öröklik a népek – sós tengerré tett termékeny földeket. ²⁴Az igazak számára simák az útjai, de járhatatlanok az istenteleneknek. ²⁵A jóknak jót rendelt a kezdet kezdetétől, ám a gonoszoknak rosszat rendelt. ²⁶Ami a legfontosabb az ember életében, az a víz, a tűz, a vas és a só, a búza java, a tej meg a méz, a szőlő leve, az olaj és a ruha. ²⁷Ezek mind javukra szolgálnak a jóknak, de a gonoszoknak ártalmukra vannak.²⁸A szelek között is van, amit büntetésnek szánt, s büntető ostorként forgat haragjában. A pusztítás napján kiadják erejük, és Teremtőjük haragja elcsitul. ²⁹A tűzvészt, jégesőt, éhséget és pestist – ezt mind büntetésnek szánta. ³⁰A ragadozó vadak, skorpiók, viperák, és a bosszú kardja: az istentelenek vesztére szolgálnak.³¹Ujjonganak, ha parancsot ad nekik, készen állnak, mikor szüksége van rájuk, és parancsának nem szegülnek ellen. ³²Kezdettől fogva meg voltam győződve, átelmélkedtem és írásba foglaltam: ³³Az Úristennek minden műve jó, ami szükséges, azt bőven és kellő időben megadja. ³⁴Ne mondja senki: „Ez rosszabb, mint az.” A maga idejében érték valamennyi. ³⁵Most hát ujjongjatok egész szívetekből, és magasztaljátok fennen az Úr nevét!

 

Jel 10

Angyal a könyvvel.

10¹Ekkor láttam, hogy egy másik hatalmas angyal száll le az égből. Felhő övezte, és szivárvány ívelt a feje fölött, arca ragyogott, mint a Nap, lába meg izzott, mint a tűzoszlop. ²Kezében kibontott kis könyvtekercset tartott. Jobb lábával a tengerben állt, a ballal a földön. ³Nagy szóval kiáltott, ahogy az oroszlán ordít. Kiáltására hét mennydörgés válaszolt. ⁴Amikor hallottam a hét mennydörgést, írni akartam, de az égből szózat hallatszott: „Jegyezd meg, amit a hét mennydörgés hirdetett, de ne írd le!” ⁵És láttam, hogy az angyal, aki a tengerben és a földön állt, jobbját az égre emelte, ⁶megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette az eget és ami benne van, a földet s ami benne van, a tengert és ami benne van: „Nincs többé haladék! ⁷Azon a napon, amikor a hetedik angyal megfújja a harsonát, beteljesedik az Isten titka, amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak.”

János lenyeli a könyvet.

⁸Azután az égi hang újra szólt hozzám: „Menj, vedd el a nyitott könyvet az angyal kezéből, aki a tengerben és a földön áll.” ⁹Odamentem az angyalhoz, hogy adja át nekem a könyvecskét. Így szólt hozzám: „Nesze, nyeld le! Keserű lesz tőle a gyomrod, de a szád olyan édes, mint a méz.” ¹⁰Elvettem az angyal kezéből a könyvecskét és lenyeltem. A szám édes lett tőle, mint a méz. De amikor lenyeltem, a gyomrom keserű lett. ¹¹Ekkor ezt mondták nekem: „Ismét jövendölnöd kell sok népről, nemzetről, nyelvről és királyról.”

 

Hírdetés