Július 12. – 134. nap

 

2Sám 15-16

Absalom ármánykodásai.

15 ¹Ezután történt, hogy Absalom szerzett magának harci szekereket, lovakat és ötven embert, fullajtárnak. ²Aztán Absalom reggelente korán fölkelt, és kiállt a kapu felé vivő út mentére. S amikor valaki, akinek peres ügye volt, a király ítélőszéke elé igyekezett, magához szólította és megkérdezte: „Honnan, melyik városból jössz?” Ha így válaszolt: „Izraelnek ebből és ebből a törzséből való szolgád”, ³akkor azt mondta neki Absalom: „Nézd, a dolgod ugyan rendjén való és igazságos, de a királynál nem hallgat meg senki.” ⁴Majd így folytatta Absalom: „Ha engem tennének meg az ország bírájává, akkor bárki elém kerülhetne, akinek csak van valami peres ügye. És igazságot szolgáltatnék neki.” ⁵Ha aztán valaki odament és leborult előtte, kezét nyújtotta neki, magához vonta és megölelte. ⁶Így tett Izraelnek minden fiával, aki a király ítélőszéke elé igyekezett. Így Absalom csalárdul megnyerte Izrael népének szívét.

Absalom lázadása.

⁷Négy esztendő elteltével történt, hogy Absalom így szólt a királyhoz: „El szeretnék menni Hebronba, hogy fogadalmamat, amelyet az Úrnak tettem, teljesítsem. ⁸Ezt a fogadalmat tette ugyanis szolgád, amikor az arámok földjén, Gesurban voltam: Ha az Úr visszavezérel Jeruzsálembe, akkor az Úr tiszteletére istentiszteletet tartok Hebronban.” ⁹A király azt mondta neki: „Menj békével!” Útra kelt hát és elment Hebronba. ¹⁰Ám Absalom titokban követeket küldött Izrael törzseihez ezzel az üzenettel: „Ha meghalljátok a harsonák szavát, kiáltsátok ki: Absalom lett Hebron királya!” ¹¹Absalommal kétszáz férfi elhagyta Jeruzsálemet. Meghívta őket, így gyanútlanul elmentek vele, és mit sem tudtak az egész dologról. ¹²A gilonita Achitofelt, Dávid tanácsadóját is odahívatta Absalom a városából, Gilóból, és együtt mutatták be az áldozatot. Az összeesküvés tehát nagy volt, s egyre többen gyűltek Absalom köré.

Dávid elmenekül.

¹³Hírhozó érkezett Dávidhoz, és jelentette neki: „Izrael népének szíve Absalomhoz fordult.” ¹⁴Erre Dávid így szólt tisztjeihez, akik vele voltak Jeruzsálemben: „Rajta, meneküljünk! Különben nem kerüljük el Absalom kezét. El innét, igyekezzetek, nehogy siessen és rajtunk üssön, romlást hozzon ránk és kardélre hányja a várost.” ¹⁵A király tisztjei így válaszoltak a királynak: „Amint urunk és királyunk jónak látja, a szolgálatodra vagyunk.” ¹⁶A király tehát elment, gyalogosan, egész házanépével együtt. Mindazonáltal a király ott hagyott tízet az ágyasai közül, hogy őrizzék a palotát. ¹⁷Gyalog ment el a király, egész népével egyetemben. Az utolsó háznál megálltak. ¹⁸A tisztjei a közelében tartózkodtak; a kereták és a peleták, valamint a Gátba való Ittai emberei, hatszáz férfi, akik Gátból vele jöttek, a király előtt vonultak. ¹⁹De a király így szólt a Gátból való Ittaihoz: „Miért tartasz velünk? Fordulj vissza és maradj itt a királynál; idegen vagy, ráadásul elűztek hazádból. ²⁰Tegnap jöttél ide, s ma hagyjam, hogy velünk együtt bolyongásra add magad? Hiszen csak úgy vaktában megyek. Térj vissza és vidd magaddal földijeidet is. Legyen hozzád irgalmas és hűséges az Úr!” ²¹Ittai azonban így válaszolt a királynak: „Amint igaz, hogy az Úr él, s amint igaz, hogy uram és királyom él: ahol uram és királyom lesz, ott lesz – akár él, akár hal – a szolgád is!” ²²Erre Dávid azt mondta Ittainak: „Jól van hát, akkor gyere!” A Gátból való Ittai továbbment embereivel és az összes málhával együtt, amely vele volt. ²³Mindenki zokogott. A király megállt a Kidron-patak völgyében, s az egész nép elvonult előtte, a puszta irányába.

A szövetség ládáját visszaviszik Jeruzsálembe.

²⁴Ott volt Cádok is az összes levitával együtt; ők vitték az Isten ládáját. Míg a nép ki nem vonult a városból, addig az Isten ládáját letették Ebjatár közelében. ²⁵Akkor a király azt mondta Cádoknak: „Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha tetszésre találok az Úr szemében, visszavezérel és viszontláthatom hajlékát. ²⁶Ha azonban azt mondja: Nem vagy tetszésemre, hát akkor jó, itt vagyok, tegyen velem, amint jónak látja.” ²⁷Aztán azt mondta a király Cádok papnak: „Nézzétek, te és Ebjatár térjetek vissza nyugodtan a városba, ugyanígy a fiaitok is veletek együtt, a te fiad, Achimaac és Abjatár fia, Jonatán. ²⁸Magam a pusztában, a gázlónál várok addig, amíg hírt adtok nekem.” ²⁹Így hát Cádok és Ebjatár visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe és ott maradtak.

Dávid megszerzi Husai támogatását.

³⁰Akkor Dávid elindult fölfelé az Olajfák hegyén. Egyre sírt, mezítláb volt, s a feje befödve. A nép, amely vele tartott, szintén befödte a fejét, és folytonos nagy sírás közepette haladt fölfelé. ³¹Amikor Dávidnak jelentették: „Achitofel is ott van Absalom mellett az összeesküvők közt”, Dávid így szólt: „Uram, hiúsítsd meg Achitofel tanácsait!” ³²Amikor Dávid fölért a hegytetőre, ahol az Istent szokták imádni, lám, ott jött vele szemben megszaggatott ruhában az archita Husai, Dávid bizalmasa, a fején hamu. ³³Dávid így szólt hozzá: „Csak terhemre vagy, ha velem jössz. ³⁴Ha azonban visszatérsz a városba és azt mondod Absalomnak: A szolgád vagyok, uram és királyom; hosszú ideig szolgáltam atyádat, s mostantól téged szolgállak, akkor kijátszhatod érdekemben Achitofel tanácsait. ³⁵Cádok és Ebjatár papok is ott lesznek melletted. Mindent, ami csak füledbe jut a királyi palotából, jelentsd Cádok és Ebjatár papnak. ³⁶Mindkettőjüknek ott van a fiuk, Cádoknak Achimaac, Ebjatárnak meg Jonatán. Üzenjetek meg velük mindent nekem, amit csak hallotok majd.” ³⁷Így Dávid bizalmasa, Husai visszatért a városba, éppen akkor, amikor Absalom bevonult Jeruzsálembe.

Dávid és Ciba.

16 ¹Alighogy túljutott Dávid a hegytetőn, ott jött vele szemben Ciba, Mifiboset szolgája, két fölnyergelt szamárral. Kétszáz kenyeret, száz mazsolás kalácsot, száz fügés kalácsot és egy tömlő bort hoztak. ²A király megkérdezte Cibától: „Mit akarsz ezzel?” Ciba ezt válaszolta: „A szamarak a király családja számára, hogy felüljenek rájuk, a kenyér és a gyümölcs eledelül a legényeknek, a bor meg azoknak inni, akik ellankadnak a pusztában.” ³A király tovább kérdezősködött: „De hát hol van urad fia?” Ciba így felelt a királynak: „Ott maradt Jeruzsálemben. Azt mondta ugyanis: Ma visszaadja nekem Izrael háza atyám királyságát.” ⁴Erre a király azt mondta Cibának: „Minden, ami a Mifiboseté, legyen a tied!” Ciba így felelt: „Leborulok előtted. Légy továbbra is kegyes hozzám, uram és királyom!”

Simi elátkozza Dávidot.

⁵Amikor Dávid király Bachurim közelébe ért, szembejött vele egy ember, ugyanabból a nemzetségből, amelyből Saul családja is származott. Siminek hívták és Gera fia volt. Egyfolytában átkozódott, ahogy jött, ⁶sőt köveket dobált Dávid után és Dávid király tisztjei után, noha a harcosok és a testőrök jobbról és balról közrefogták a királyt. ⁷Így hangzottak Simi átkai: „Ki innét, ki, te vérengző, elvetemült ember! ⁸Most rád hárította az Úr Saul egész házának vérét, akitől elvetted a királyságot, és fiadnak, Absalomnak kezére juttatta. Látod, most aztán bajba jutottál, amiért olyan vérengző vagy.” ⁹Ceruja fia, Abisáj megkérdezte a királytól: „Mit átkozza ez a döglött kutya uramat, királyomat? Engedd meg, hogy odamenjek és fejét vegyem!” ¹⁰De a király így válaszolt: „Mit akartok tőlem, Ceruja fia? Hagyjátok, hadd átkozódjék. Ha az Úr meghagyta neki: Átkozd meg Dávidot, akkor ki kérheti számon: miért teszel ilyet?” ¹¹Aztán azt mondta Dávid Abisájnak és tisztjeinek: „Ha a saját fiam, aki ágyékomból származik, az életemre tör, mennyivel inkább Benjaminnak ez a fia itt. Hagyjátok, hadd átkozzon! Mert az Úr hagyta meg neki. ¹²Talán majd megszán az Úr nyomorúságomban és jót ad a helyett az átok helyett, amely ma ér.” ¹³Ezzel Dávid ment embereivel együtt tovább az útján. Simi azonban szintén lement a lejtőn, s folyvást átkozta, kővel dobálta, és port szórt feléje. ¹⁴A király és az egész nép, amely vele tartott, kimerülten érkezett Ájefimba, de ott végre lélegzethez jutott.

Husai Absalomnál.

¹⁵Közben Absalom Izrael férfiaival Jeruzsálembe érkezett. Achitofel is vele volt. ¹⁶Amikor Dávid barátja, az archita Husai Absalomhoz ért, felkiáltott: „Éljen a király! Éljen a király!” ¹⁷Absalom megkérdezte tőle: „Ez a barátod iránti szeretet? Miért nem mentél el a barátoddal?” ¹⁸Husai így válaszolt Absalomnak: „Nem! Akit az Úr, ez a nép itt és Izrael fiai választottak, azzal kívánok tartani és élni. ¹⁹S másodszor: Kinek szolgáljak, ha nem a fiának? Amint atyádat szolgáltam, neked is szolgálatodra leszek.”

Absalom és Dávid mellékfeleségei.

²⁰Absalom Achitofelhez, fordult: „Adj tanácsot, mit tegyünk?” ²¹Achitofel azt mondta Absalomnak: „Menj be atyád ágyasaihoz, akiket itt hagyott, hogy őrizzék a palotát. Ha aztán egész Izrael meghallja, hogy gyűlöletessé tetted magad atyád előtt, azok, akik hozzád csatlakoztak, mind bátorságot merítenek.” ²²Így hát fölvertek Absalomnak a tetőn egy sátort, és Absalom egész Izrael szeme láttára bement atyja ágyasaihoz. ²³Achitofelnek a tanácsa ugyanis, amelyet azokban a napokban adott, annyit jelentett, mintha valaki az Istentől kapott volna intést. Ilyen sokat számított Achitofel tanácsa mind Dávidnak, mind Absalomnak.

 

Zsolt 128

ÁLDÁS A HÍVŐRE

128 ¹(Zarándokének.) Boldog, aki féli az Urat, aki az ő útjain jár.
²Élvezheted majd, amit kezed szerez, boldogságban és bőségben fogsz élni.
³Feleséged házad bensejében hasonlít a termő szőlőtőhöz, s mint a hajtások az olajfát, gyermekeid úgy veszik körül asztalodat.
⁴Lám, ilyen áldásban részesül az ember, aki féli az Urat.
⁵Áldjon meg téged Sionból az Úr, hogy lásd Jeruzsálem boldogságát életed minden napján!
⁶És lásd meg fiaidnak fiait! Békesség legyen Izraelnek!

 

Jn 4,1-30

Jézus és a szamáriai asszony.

4 ¹Amikor Jézus megtudta, hogy a farizeusok úgy értesültek, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János – ²noha Jézus maga nem keresztelt, csak a tanítványai –, ³elhagyta Júdeát és visszatért Galileába, ⁴így keresztül kellett mennie Szamárián. ⁵Odaért Szamária egyik városához, Szikarhoz; ez annak a földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. ⁶Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. ⁷Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” ⁸Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. ⁹A szamáriai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.] ¹⁰Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” ¹¹„Uram – mondta erre az asszony –, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? ¹²Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” ¹³Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. ¹⁴De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” ¹⁵Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni.” ¹⁶Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!” ¹⁷„Nincs férjem” – felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, ¹⁸mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” ¹⁹„Uram – válaszolta az asszony –, látom, próféta vagy. ²⁰Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni.” ²¹„Hidd el nekem, asszony – mondta Jézus –, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. ²²Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. ²³De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. ²⁴Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” ²⁵Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad.” ²⁶Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” ²⁷Közben visszatértek tanítványai, s meglepődtek rajta, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” Vagy: „Miért beszélgetsz vele?” ²⁸Az asszony otthagyta a korsóját, sietve visszatért a városba, és azt mondta az embereknek: ²⁹„Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak tettem. Ő volna a Messiás?”

 

Tekapo, NZ